Újabb győzelem!

Férfi felnőtt csapatunk idei harmadik mérkőzését is sikerrel vette, az első két forduló után most egy szorosabb, kiélezett mérkőzésen sikerült nyerni. Hazai környezetben fogadtuk a Rákosmenti KSK csapatát, köszönjük a szép számmal kilátogató szimpatizánsaink támogatását.

A mérkőzést jól kezdve hamar 2-3 gólos előnyre tettünk szert, azonban vendégeink az első félidőben nem engedték, hogy a különbség nagyobb legyen és többször is 1 gólra zárkóztak.
A második félidőben a védekezésünk még élesebb lett és támadásban Mateo Dioris gólerős játékának köszönhetően hamar növelni tudtuk az előnyünket, végül 6 gólos különbséggel itthon tartani a két megszerezhető pontot.

BSC – RKSK 27 – 21 (11-9)

Folytatás vasárnap a szintén veretlen Salgótarjáni SKC otthonában.

Hajrá BSC!

Írd le véleményed