BSC Budakalász – Szentendrei NKE 27 – 29 (11-12)
Borsodi Péterék a 8. fordulóban hazai pályán fogadták a listavezető Szentendreieket. Ellenfelünk magabiztosan nyerte valamennyi mérkőzését a bajnokságban, nem keveset nagyarányú, 10-15 gólos különbséggel, így a tavaly még egy osztállyal feljebb versenyző alakulat számított a mérkőzés esélyesének.
Lányaink azonban rájuk jellemző módon nem feltartott kézzel mentek ki a pályára és rögtön a kezükbe is vették az irányítást, negyedóra elteltével hazai előnynek örülhetett a szép számmal kilátogatott néző közönség. A folytatásban is akadt ok az örömre, hiszen a szünetig fej-fej mellett haladtak a csapatok a gólszerzésben. A második félidő eleje gyors vendég gólokat hozott és már 5 gólos előnyre is szert tettek, azonban Tuza Kornélia és Dobos Vivien gólerős játékával a végjátékra sikerült a felzárkózás és újra nyílt lett a mérkőzés. Sajnos az utolsó 5 percben kapott 3 db kiállítást már nem bírták el lányaink, így 2 gólos vendég sikerrel ért véget a találkozó, gratulálunk ellenfelünknek és hatalmas elismerés jár csapatunknak a nagyszerű mérkőzéshez!
Hajrá BSC!