Új játékos a fedélzeten!

Sziasztok!

A következő héten megkezdődik a férfi felnőtt csapatunk felkészülése az új szezonra, amelynek idén is nagy reményekkel vágunk neki. A csapat  háza táján történtek változások, voltak távozók és érkeztek új játékosok is. Első új csapattagként köszöntsük Borbényi Andrást! Bemutatkozását alább olvashatjátok:

“Szervusztok!

Borbényi András vagyok, jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója vagyok, emellett immáron több, mint 12 éve kézilabdázom. Az elmúlt 4 évben az ifjúsági első osztályban játszottam a Budakalász csapatában, ahol tavaly bemutatkoztam a felnőtt NB1-ben is már. Szeretem a sportokat, hiszen a kézilabda mellett korábban több évig dartsoztam is, valamint strandkézilabdáztam is versenyszerűen. Mindig magas célokat tűzök ki magam elé a pályán és azon kívül is, amelyeket igyekszem a lehető leghamarabb elérni. Nincs másként az elkövetkezendő szezonnal kapcsolatosan sem, hiszen szeretnék a csapattal dobogós lenni!”

Sok sikert András! Hajrá BSC! ?

Írd le véleményed