Köszönünk mindent!

Életének 66. évében elhunyt Pusztaszeri Sándor, a Budakalászi Sport Club egykori aktivistája.
A sport szeretete végig kísérte egész életét. Kezdetben a labdarúgással próbálkozott, majd egy másik sportba lett szerelmes, a kézilabdába.
Igazolt játékosként a Budapest Kézilabda Szövetség által rendezett bajnokságában szerepelt több csapatban is. A 80-as évek elején elvégezte a játékvezetői tanfolyamot, és mint játékvezető 2016-ig megszakítás nélkül vezényelt le több száz, különböző szintű mérkőzést. Amikor az aktív játékot abbahagyta, bekapcsolódott a Magyar Kézilabda Szövetség munkájába. Több NB-s és nemzetközi mérkőzésen versenybíróként kamatoztatta a sportágban szerzett tapasztalatát. 2000-ben a BSC egyik tagja felkérte, hogy kapcsolódjon be a helyi kézilabdás életbe és segítse az egyesület munkáját. Elvállalta a felkérést, és 2011-ig hozzáértésével, tapasztalatával, remek szervezőkészségével, szerteágazó, jó kapcsolataival nagyban hozzájárult a különböző korosztályú csapatok kiváló szerepléséhez. Erre az időszakra mindig szívesen emlékezett, büszke volt a csapatok teljesítményére.
Sajnos néhány hónappal ezelőtt újabb kihívással kellett szembenéznie. Bár élete során sokszor kellett kilátástalan helyzetből felállnia, most nem sikerült. Több csatát is megnyert, a háborút mégis elveszítette.
Akik személyesen ismerték, talán nem felejtik el.

 

 

 

Írd le véleményed