Salgótarjáni SKC – BSC Budakalász 27 – 25 (13-11) Férfi felnőtt csapatunk mindhárom mérkőzését megnyerve utazott a bajnokaspiráns Salgótarjáni SKC otthonába. A rangadó nehézkesen indult mivel a pálya játékra alkalmatlan volt, 35-40 perces takarítás után kezdődött a játék. A csúszás után a hazaiak kezdtek jobban és kezükbe vették a mérkőzést, az első félidő derekára már...Tovább olvasom
Férfi felnőtt csapatunk idei harmadik mérkőzését is sikerrel vette, az első két forduló után most egy szorosabb, kiélezett mérkőzésen sikerült nyerni. Hazai környezetben fogadtuk a Rákosmenti KSK csapatát, köszönjük a szép számmal kilátogató szimpatizánsaink támogatását. A mérkőzést jól kezdve hamar 2-3 gólos előnyre tettünk szert, azonban vendégeink az első félidőben nem engedték, hogy a különbség...Tovább olvasom
Hrabák Miksa tavaly érkezett együttesünkhöz és vált rögtön ifjúsági és felnőtt csapatunk meghatározó játékosává. Az Elektromosban nevelkedett balszélsőnek idén nyáron megadatott, hogy az NBI-es Budakalász Kézilabda Zrt. felnőtt csapatával kezdje meg a felkészülést, ami olyan jól sikerült, hogy már túl van az első osztályú bemutatkozáson és gólokat szerzett Csurgón, Gyöngyösön és a tegnapi mérkőzésen a Pick-Szeged kapujába...Tovább olvasom
7 csapatunk is megkezdte hétvégén a szezont, a mérlegünk 8 mérkőzés 6 győzelem 1 döntetlen 1 vereség. A kiváló nyitómérkőzésekről részletes beszámolók hamarosan, addig is a szám szerinti eredmények: NBII Férfi Felnőtt: BSC – Vác KSE 36 – 19 (18-11) Férfi ifjúsági II. osztály: BSC – Tatai AC 28 – 27 (15-14) NBII Női Felnőtt:...Tovább olvasom
Tavaly bajnoki címet szerző ifjúsági csapatunk újabb tehetséges játékossal bővül az idei szezonra. Kristóf az elmúlt éveket az Elektromos Sport Egyesületben töltötte, ahol a serdülő és ifjúsági bajnokság mellett a felnőtt mezőnyben is tapasztalatot gyűjthetett. Idén a másodosztályú ifjúsági csapatunk mellett, a felnőttek között is számításba veszik edzőink a 17 éves játékost, aki a Hatvan...Tovább olvasom
Magyar kupa vereség a magasabb osztálybeli Hatvaniaktól! BSC – Hatvani KSZSE 24 – 29 (10 – 12) Remekül helytállt férfi felnőtt csapatunk a Magyar kupa nyitófordulójában, az első félidőben sokáig vezettünk köszönhetően harcos védekezésünknek és Duleba Norbert sorozatos védéseinek. A félidő végére kijött még az összeszokatlanság és hibáinkat kihasználva fordított a Hatvani gárda, ami tovább...Tovább olvasom
Szeptember elsején elhunyt barátunk, korábbi játékosunk, Kasza Balázs emlékére megrendezésre kerül a Csömör KSK – Budakalászi SC mérkőzés. Két korábbi csapata összecsapásán részt vesz Balázs számos volt csapattársa, barátja. Balázs 2005-től 2008-ig erősítette csapatunkat, majd egy év Tököli kitérő után ismét kalászi mezt húzott 2009-2011 között. Lakatos Zoltán, elnök: “Balázs volt az az ember akit...Tovább olvasom
Javában zajlik a felkészülési időszak, legtöbb csapatunk augusztus elsejével munkának állt. Csatlakozott edzői stábunkhoz Král Károly és Piroska Krisztián, előbbi a női ifjúsági csapatunkat vezeti míg utóbbi a férfi serdülő csapatunkkal vág neki a 2019-2020-as szezonnak. Felnőtt csapatainknál is több érkezőről tudunk beszámolni, női vonalon visszatér többszörös házi gól királyunk, Tuza Kornélia. A férfiaknál csatlakozott...Tovább olvasom
Gratulálunk Bajusz Sándornak, csapatunk egykori játékosának, aki a Budapest Old Boys együttesével veretlenül ért fel a dobogó legfelső fokára az Olaszországban megrendezésre kerülő veterán kézilabda Európa-Bajnokságon! A csapat immáron harmadik alkalommal tudhatta magáénak a trófeát, amivel tovább fényesítették a korosztályos magyar kézilabda nimbuszát. Minden elismerésünk! Hajrá BSC! (Fotó: MKSZ)Tovább olvasom
Hosszú szezon végéhez értek kézilabdásaink, valamennyi csapatunk lejátszotta utolsó mérkőzését így nem maradt más, mint az évzáró ünnepségünk. Idén 8 csapatunk versenyzett és további 3 utánpótlás korosztály formálódott, akik a következő bajnokságban kezdik meg a versenyzést. Egyesületünk fejlődése nem csak csapataink létszám bővülésében mérhető, szerencsére kiváló eredményeknek is örülhettünk, kiemelkedik a sorból Holczer Gábor vezette...Tovább olvasom